Koboldom

Az esőcsináló Volt egyszer egy bolond kobold ő mindig csak dobon dobolt. Lakásában verte, verte, szidták is őt város-szerte. Volt üstdobja, volt kongája, sámándobja, dobmembránja. Tom-tomja és nagydobja, udvarára kihozta...! Tartott még egy fadobot, azon dobolt jó nagyot! Cintányért vert, kolompolt, ő ilyenkor boldog volt...! Amíg ezt a ritmust verte, fal repedt meg utca szerte. Kitörtek az ablakok, még anyja is jajgatott! Nem járják ők a bolondját, ki is dobták minden dobját! Szomszédai így tettek. s elégedettek lettek!... Ám eső nem esett többé, aszály dívott mindörökké. Felhő egy sem gyűlt az égen, miért nincs úgy, ahogy régen? Az esőt mind ő csinálta, ha nem dobol, mindhiába! Kiégnek a fűszálak, minden növény kiszárad! Szomszédai mit tehettek, minden dobot összeszedtek. Megkérték a koboldot, dobolj csak te, légy boldog! Örömében a kobold, dobolt, dobolt és dobolt! És összegyűlt sok-sok felleg, esőt szomjaztak a kertek. Megdördült az égnek hangja, zivatarnak jött el napja. Összeterelve sok felleg, frissülnek a szomjas telkek! Volt egyszer egy bolond kobold, éjjel-nappal ő csak dobolt. Még sem haragudott senki, de jó szomszédjának lenni...!

Szuhanics Albert